Minőségbiztosítás

Cégünk termel és szolgáltat, célunk, hogy partnereinknek azt nyújtsuk, amit várnak tőlünk a lehető legjobb árú-érték arányban.

Minden egyes gombát, tálcát úgy akarunk átnyújtani, hogy az a környezeti elvárásoknak és a nemzetközi – és nemzeti jogszabályi előírásoknak megfeleljen. Ennek érdekében elkezdtük a minőségirányítási rendszerek bevezetését.

Ez három lépcsőben valósul meg esetünkben:

  • ISO rendszer kiépítése,
  • HACCP rendszer működtetése,
  • IFS nemzetközi élelmiszer előállítás biztonsági rendszer szabványainak átvétele, és audit végrehajtása.

A céges vezetés felismerte ennek jelentőségét és szükségességét, elkötelezettje a folyamat kialakításának, működtetésének.

Minőségpolitikai nyilatkozat

Minőségpolitikai nyilatkozat

A termelési technológia során a kizárjuk a káros és mérgező, egészségtelen anyagok alkalmazását, csakis a megfelelő alapanyagokat használjuk fel.

Ennek érdekében kiemelt figyelmet fordítunk a dolgozók képzésére, a felelősség érzet kialakítására, a személyi higiénia betartására, annak feltételeinek megteremtésére.

A megfelelő szabályok felállításával, betartásával, ellenőrzésével előzzük meg az idegen testek kezelésének szükségességét.

Kialakítjuk a nyomonkövetés rendszerét, mely lehetővé teszi, hogy adott gombáról a termelés és értékesítés folyamatában bármikor meg tudjuk mondani, mikor, melyik kamrában, milyen körülmények között termet.

Az MSZ EN ISO 9001:2009 szerinti minősítésünk megtörtént.

 kattintásra nagyítható

ISO 9001:2009 tanusítvány

HACCP rendszerünk szabályzói, illetve a működéshez, csomagoláshoz szükséges szabályzók, ellenőrzési dokumentációk kidolgozásra kerültek, illetve be lettek vezetve. Ennek megfelelően dolgozóink munkakörüknek megfelelő tartalmi részeket megismerték, és betartják, a megvalósulást a termelésvezetéssel foglalkozók ellenőrzik. Ennek eredményeként még 2016. évben, igen jó eredménnyel megkaptunk a csomagolásra az IFS tanusítványt.

IFS tanusítvány

IFS tanusítvány